Személygépkocsi („B” kategória)

„B” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. A „B” kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kistehergépkocsi is.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

„B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetőmég – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki

  • 17 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb;
  • 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas;
  • írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
  • nyilatkozik róla, hogy legalább 8 osztályos bizonyítvánnyal rendelkezik.

Vizsgadíjak

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga: 4.600 Ft

Forgalmi vizsga: 11.000 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

  • a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
  • 17 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

  • az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott;
  • a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
  • 17 éves
  • a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Kezdő vezetői engedély

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. „B” kategóriára érvényesített kezdő vezetői engedéllyel pótkocsi nem vontatható.